![]() |
|
|
Hegyi taxizás A különleges izgalmak kedvelőinek ajánljuk a hegyi taxi igénybevételét. Ezek a nyitott terepjárók nemcsak arra jók, hogy gyorsabban jussunk fel a hegyre, hanem arra is alkalmasak, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítsuk a badacsonyi kirándulást. Az utazást ki lehet egészíteni hegyi körutazással is, amely folyamán olyan helyekre juthat el, ahová talán sohasem. A hegyi körutazás folyamán káprázatos kilátásban gyönyörködhet, hiszen a hegy tetejéről szinte az egész Balatont látni lehet. Az a látvány, ami ilyenkor az ember szeme elé tárul, azok közé a hátborzongató, ugyanakkor felemelő élmények közé tartozik, amelyeket az ember egész életében nem tud elfelejteni. A hegyi körutazás során lehetőség nyílik megtekinteni Szigligetet, amelyet száz évvel ezelőtt még körbeölelt a Balaton vize, és Sziget-ligetnek hívtak. Mára a Balaton vize kissé visszavonult, így alakult ki a mai félsziget. A körutazás másik állomásán megtekinthetik a keszthelyi öblöt, a magasabb részekről pedig megcsodálhatják az évszázadok alatt létrejött bazaltorgonákat és kőzsákokat. A bazalt a legkeményebb kőzetek közé tartozik, a természet eróziós hatásának azonban mégsem tudott ellenállni, így alakultak ki az orgona sípjaihoz hasonló sziklaképződmények. A körutazás során - akár egy természetes hullámvasúton - bejárhatja a badacsonyi hegy kalandos, izgalmas vonulatait, megalapozva ezzel a badacsonyi kirándulás jó hangulatát.
|
|